2019-ben vásároltuk meg a malmot, amely akkor nagyon elhanyagolt, romos állapotban volt. Hatalmas szerencsére a belső malomgépészet szinte teljes egészében, épségben megmaradt. 

Több, mint egy évtizede foglalkozunk vízimalmok restaurálásával és malomszerkezetek építésével, ezért ezt az épületet is azzal a céllal vásároltuk meg, hogy megmentsük az utókornak, és felújítva, működő malomként mutassuk be az érdeklődőknek.

Interaktív malomtörténeti kiállításunkon a múlt a jelennel összeér. A látogatók szórakozva tanulhatnak, kipróbálhatják a régi eszközöket, őrölhetnek a kézimalmokon, végigkövethetik a búza útját az őrléstől a sütésig. A felújított konyhában, nagyobb rendezvények esetén az udvari kemencében lehetőség van langalló / kenyérsütésre.

Rendszeresen tartunk látványőrléseket a régi malomszerkezetekkel, amelyek láthatóvá teszik a malom egykori működését. A látványőrlések időpontja az Események menüpontban, illetve Facebook oldalunkon (Fenyves Malom Veszprém) található.

A malom külső és belső tere tavasztól őszig alkalmas előadások, rendezvények, családi ünnepségek lebonyolítására. Ehhez kérje űrlapunkon egyedi ajánlatunkat.

Szeretettel várjuk osztálykirándulások, nyári táborok résztvevőit is.

Missziónk egy olyan autentikus hely életre keltése, ahol a mai kor embere megismerkedhet a malmok múltjával, máig ható mesterségekkel, a népi világgal, régi hagyományainkkal. 

Célunk az élményközpontú edukáció, az értékmentés, az értékalapú gondolkodásmód terjesztése a modern ember lüktető mindennapjaiban, és annak bemutatása, hogy a népi világ is lehet tanulságos, szórakoztató, és ezer szállal szövi át ma is az életünket.

„Továbbvinni a hagyományt, megérteni a múltat” - ezt tűzi zászlójára a Fenyves Malom, avagy, hogy a malom, mint közösségi tér időről időre megteljen élettel, mint egykoron, és legyen mögötte egy olyan közösség, ahová jó tartozni, betérni, időt tölteni.

Tamás Petra és Tamás Péter

Az egykoron Budai-Pozsgay-malomként ismert épület Veszprém egyik nem középkori eredetű vízimalma. Építtetője a város polgárainak közössége volt. Építését 1840-ben határozta el a városi közgyűlés. 1841 és 1845 között emelték, és 1846. január 1-én kezdte meg működését felülcsapó malomként. 1848 körül alulcsapóvá alakították.

1878-ban a polgármester a város tulajdonában lévő, 3 kerekű, alulcsapó malmot szeptember 29-től bérbeadásra hirdette. A malom nem sok hasznot hozott a városnak, ezért 1884-ben eladták Pozsgay Miklós (sz.1850) molnármesternek.

1892-ben a malmot felújították, amiről a munkatérben, a bejárattal szemben, a födémgerendára írt „RA 1892 NOV. 19” felirat tájékoztat. Az 1894. évi műszaki leírás szerint a malom vízikerekét turbinára cserélték. A bécsújhelyi Fischer cég által tervezett és beépített Girard-turbina azonban nem vált be, ezért 1903-ban Pohl E. és Fiai szombathelyi gépgyára Francis-turbinát szerelt be, amely kitartott 1951-ig, a malom bezárásáig.

A két világháború között a malmot benzinmotorral hajtották meg. A malmot Pozsgay Miklóstól fogadott fia, Hosoff (majd Pozsgay) János örökölte, akitől 1937-ben Buday Sándor vásárolta meg. Buday Sándor a malmot üzemeltetésre átadta idősebb fiának, Buday Zoltánnak (1921–1999), majd a tulajdonjogot is ráruházta. A malmot 1951-ben államosították.

1962-ben a malmot visszakapta Buday Zoltán, amelyet saját állatai ellátására 1978-ig üzemeltetett. 1979-ben a Vízügyi Igazgatóság a meder szabályozása után a vizet elvette, és a malom tovább nem volt üzemeltethető. 1979-ben is itt élt Buday Zoltán, de őrlés már nem folyt. 

Buday Zoltán, a malom utolsó molnárja 1999-ben hunyt el. Ezt követően több tulajdonosa is volt a területnek.

2009-ben az épület műemléki védelem alá került.

2019-ben a Tamás-Gépgyártó Kft. vásárolta meg a malmot.

A malom története
A malom története
A malom története
A malom története
A malom története
A malom története
A malom története
A malom története
A malom története
A malom története